Tervjavaslat a fővárosi Központi Városháza telkének és környékének rendezésére, 1910

“Kapunk tehát egy gyönyörű monumentális teret a város közepén, amelynek északi oldalán a Szt. István templom gyönyörű épülete fog kellőképp érvényre juthatni, szembe vele a tér hosszmetszetén egy új evangélikus templom fog állni, amelyet a tervező homlokzattal a bazilika felé fordít, [a tér] nyugati oldalán a központi városháza épülete, amelyet már az ezredéves emlékmű helyéről lehet majd látni. Egy hatalmas perspektíva, amely Páris axiális megoldásaihoz hasonló! Végre egy városháza, amely forgalmi középpontban áll, mint a müncheni, mint a brüsszeli városházák, a város forgalmas, nagy piacán, a nyugati kultúra nagy metropolisának székházaihoz hasonlóan, pezsgő élettel. Mert a városházában üzletek kell, hogy legyenek. A Fürdő utcai oldalon, a Harmincad utcai részen és a Bécsi utca és a Fürdő utca között.

Üzletek kellenek a városházában, és ilyen mennyiségben, mert jövedelmezni fognak és az építkezésbe fektetendő tőkét jórészt törlesztik.

Ezen a téren elhelyezhetjük majd nagyjaink szobrát, úgy, mint sehol eddig ebben a városban, kellő monumentalitással, a tengelyekben, kellő intimitással a parkban és a járdák mentén.

És ez a tér olcsó, mert ilyen naggyá épp a csatlakozó utcák és terek teszik.”

 

b.: Budapest jövője. Lajta Béla építő terve. In: Az Újság, 1910. XI. 13. 53. p.

Vissza a művekhez

Elérhető anyagok

Pályatervek

Az Újság, 1910. XI. 13. 53. p.

Sajtóanyag

Az Újság, 1910. XI. 13. 52. p.Az Újság, 1910. XI. 13. 53. p.Az Újság, 1910. XI. 13. 54. p.Pesti Hírlap, 1910. XI. 13. 10. p.Vállalkozók Lapja, 1910. XI. 23. 6. p.
A művek teljes listájához klikkeljen ide!