2010-re esik Lajta Béla halálának kilencvenedik, egyúttal a róla magyar nyelven megjelent egyetlen – a köztudatban a tervezőről élő képet mindmáig meghatározó – monográfia kiadásának negyvenedik évfordulója is. Az építész személyes hagyatéka nagyrészt elpusztult, kisszámú terv, fotó, műtárgy vagy kézirat került csak belőle köz- vagy magángyűjteményekbe. A „Lajta Béla virtuális archívum” ennek a szétszóródott hagyatéknak, töredékesen fennmaradt életműnek a fellelhető tárgyait, képi és írásos dokumentumait kívánja a világháló segítségével összegyűjteni, és egy jól áttekinthető, kereshető rendszerben bemutatni. Számít az építészettel, annak történetével akár hivatásból, akár kedvtelésből foglalkozó látogatók figyelmére, megjegyzéseire.

Alig két évtizedes pályája során Lajta Béla rendkívül változatos, épületről-épületre új megoldásokat felmutató, ugyanakkor egyenletesen magas színvonalú életművet hozott létre. Legkorábbi alkotásai Lechner Ödön nemzeti szecessziós törekvéseihez kapcsolódtak. Első jelentősebb figyelmet kapott fővárosi épületei – a Malonyay-villa vagy a Wechselmann-féle Vakok Intézete – 1906 után az angol Arts and Crafts, a finn nemzeti romantikus építészet és a hazai népi építkezés tanulságait ötvözték. 1910 táján a Bárczy-éra városvezetése nemcsak iskolaprogramjának leggazdagabban kivitelezett darabját, a Vas utcai Felső Kereskedelmi Iskolát, de az új városi könyvtár és kultúrpalota monumentális feladatát is rá bízta, az utóbbi megvalósítását azonban a háború megakadályozta. A pesti zsidó temetők műszaki felügyeletét is ellátó Lajta Béla működésének fontos terepe volt a síremlékművészet, ahol rendkívüli díszítő-fantáziája nemes anyagokban ölthetett testet. 1910 körüli érett alkotásai – például testvéreinek Szervita téri üzletbérháza vagy az említett Vas utcai iskolaépület – a korszak európai élvonalába sorolhatók, sok tekintetben pedig már az 1920-as évek art decóját, modernizmusát előlegezik.

Lajta Béla keretLajta Béla munkássága

Lajta Béla munkássága

A lipótvárosi zsinagóga pályatervei, Bárd Ferenc és Mór zenemű-kereskedése, A New York kávéház szélfogója, Zentai tűzoltólaktanya, Malonyay Dezső villája, Wechselmann-féle Vakok Tanintézete, özv. Griesz Benjáminné és családja sírboltja, A Hecht Jónás és fia cég raktára és portálja, A Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza, A Salgótarjáni utcai zsidó temető szertartási épülete, Parisiana mulató, Vas utcai felső kereskedelmi iskola, A Harsányi-testvérek bérháza, Az Erzsébetvárosi Bank székháza, A Lajta-testvérek üzletbérháza, Fővárosi Nyilvános Könyvtár és Közművelődési Intézet, A Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Főgimnáziuma …

Lajta Béla keretLajta Béla

Az életút dokumentumai

A Leitersdorfer család dokumentumai, Tanulmányok, Névváltoztatás, Házasság, Tevékenység a szakmai szervezetekben, Lajta-portrék, A műgyűjtemény darabjai, Keleti kerámiatöredékek, Fotógyűjtemény, Levelezés, Írások Lajta Bélától és Lajta Béláról

Hírek

Gerle János – Csáki Tamás (szerk.): Lajta Béla. (Az Építészet Mesterei.) Honlap Kiadó, 2013. Lajta Béla nemzetközileg is jegyzett munkásságáról magyar nyelven utoljára 1970-ben jelent meg monografikus áttekintés. A Holnap Kiadó építészettörténeti sorozatának új kötete az utóbbi évtizedek kutatásainak, új eredményeinek összefoglalását kísérli meg, számos korábban nem publikált épületet, síremléket is...olvasson tovább...

Ha észrevétele van, küldjön üzenetet!

Közreműködő intézmények